Zaklatók és szatírok – uniós össz-„me too”


Egy ideje egymást érik a sajtóban a különféle szaftos ügyek, amelyekben azt taglalják, hogy különböző „urak” hölgyeket zaklatnak. Mondhatnánk, hogy divatos lett az „engem is…” mozgalomhoz csatlakozni. Vannak olyan történetek, amelyeket kissé kétkedve fogadunk, esetleg mosolygunk rajta, ám akadnak komoly, megdöbbentő esetek is. Egy biztos, minden esetben van szenvedő alany. Ha hamis a vád, a feltételezett zaklató életét teszi tönkre – vagy el – a felajzott közhangulat. Ha valóban megtörtént a zaklatás, a zaklatott élete változik meg egycsapásra és sohasem jó irányban. Különösen igaz ez abban az esetben, ha ismert személyekről van szó, netán politikusokról. Hol van már, Clinton esete Monica Lewinsky-vel, amikor a hölgy beszámolójából ismerhettük meg a volt amerikai elnök szexuális szokásait? Ma már az internet korában élünk, amikor a neten kísérhetjük figyelemmel a „hős szerelmes” önkielégítésének csúcspontját.

Gréczy Zsolt tette vitathatatlanul a legkirívóbb és legundorítóbb, amivel a magyar sajtóban valaha is találkozhattunk. Olvasók ezreit botránkoztatta meg a fiatal hölgy zaklatásának esete, és a DK-s politikusról megjelent fotók sorozata. A jogosan felháborodott és Gréczy fejét követelő olvasóknak igazuk van. A DK-s politikus egy szexuális ragadozó viselkedésmintáját követve tette pokollá az érintett hölgy életét. Egy tapasztalt pszichológus, aki a profilozásban is jártas, talán azt is megállapítaná, hogy a betegesen öntelt és nárcisztikus politikus talán ettől súlyosabb cselekedetektől sem riadt volna vissza… Ez azonban már a szakértők dolga, jobb, ha nem bocsátkozunk találgatásokba. Egy dolog biztos, mégpedig az, hogy amit Gréczy elkövetett, az bűncselekmény, bárhogy is próbálja védeni pártja és a falkavezér.

Hiszen mindenki elismeri, hogy bűncselekménynek számít, ha az iskolás lányainknak szatír mutogatja magát a parkban, vagy ha éjszakánként ismeretlen telefonáló liheg a vonal túlsó végén. Az egyáltalán nem menti fel Gréczyt, hogy ő mindezt a neten keresztül hajtotta végre. Pártja viszont azzal mentegeti, hogy ez magánügy, ez bagatell dolog. Talán igazuk van… Attól függ, mihez viszonyítjuk. Ha figyelembe vesszük a vezér, Gyurcsány nemzetellenes tetteit, ha figyelembe vesszük a Gyurcsány-család múltját és jelenét, Gréczy valóban amatőr, kispályás.

Nem kezdem sorolni bűneiket, mert túl hosszú volna a lista. Egy dolgot azonban kiemelnék, ha már zaklatásról beszélünk: a fiatalok zaklatását. Gyurcsány ugyanis gyermekeinket szólítja meg a Facebook segítségével. A zsenge ifjaknak hinti káros és beteges kommunista ideológiáját, megrontva ezzel gyermekeinket és kimerítve a kiskorúak zaklatásának fogalmát. 13-14 éves gyerekek azzal dicsekednek az iskolában, hogy Gyurcsánnyal „csetelnek”. Emlékeznek még, mennyire kikezdte a miniszterelnököt a baloldali sajtó, amikor kampányidőszakban gyerekekkel szerepelt egy képen? Ez a „kommunikáció”, amit a bukott vezér folytat, a jobboldalon senkit sem érdekel. Senki nem tiltakozik, szó sem esik róla. Pedig én, mint anya, igenis zaklatásként értékelném, ha a kiskorú gyermekemet egy felnőtt, egy politikus zaklatná a neten. Azt mindenkinek a képzeletére bízom, hogy mivel tömheti az ifjak fejét az „öszödi igazmondó”. Azt azért nem ártana ellenőriznie a szülőknek, hogy kikkel is csetel csemetéjük naponta. Páran biztosan meglepődnének…

Van azonban ennél súlyosabb és sokkal több embert érintő ügy is. Az Unió, Dobrev asszony álmainak netovábbja, ennél jóval messzebb megy. Pár nappal ezelőtt szinte észrevétlenül törvényerőre emelte a pedofíliát.

Hogyan történt? Mondhatnánk, hogy megszoktuk az LMBTQ propagandát. Természetessé vált e közösség jogainak előjoggá avanzsálása, de ezt megszokni nem lehet. Kényszer ez, egy korrupt és velejéig romlott gittegylet diktatórikus, erőszakos döntése. Brüsszelben úgy határoztak, hogy az LMBTQ közösség biztonsága európai biztonsági kérdés, ennek megfelelően, uniós szintű stratégiát dolgoztak ki az LMBTQ közösség védelmében. Problémaként emelték ki a kiskorúak LMBTQ anyagok oktatási és média hozzáférésének tiltását. Ugyanakkor megszavazták, hogy az azonos neműek házassága bekerüljön minden tagország jogrendjébe. Ez a döntés az összes tagország minden polgárának a kollektív zaklatása, hiszen súlyosan sérül a tagországok szuverenitása, semmissé válik az adott ország törvényhozása, alkotmánya. Európai uniós döntésről lévén szó, mit sem érnek az adott ország törvényei, alkotmánya, hiszen, mint számos más esetben láthattuk, az uniós törvény felülírja azokat. Erőszaktevés ez minden tagország minden egyes polgárán. Durva erőszak, törvényes pedofília, hiszen a gyermekeinket sem óvhatjuk még a pornográfiától sem, ha az adott „anyag” a „másságról” szól, ugyanis ezt uniós törvény rendeli el. Ha Jancsi Juliskával csókolózik egy filmben, az továbbra is tiltott tartalom maradhat gyermekeink számára, de egészen más a helyzet, ha Jancsi Jenővel teszi ugyanezt. Kötelező megengednünk csemeténknek, hogy nézhesse, nehogy egyes csoportok jogai csorbuljanak. A helyzet több mint elkeserítő. Ha jól belegondolunk, Gréczy cselekedete tényleg bagatell dolog, amikor párttársai gyermekeink zaklatását lehetővé tevő törvényt szavaznak meg Brüsszelben. Valóban akarjuk mi ezt? Akarjuk-e, hogy egy ilyen szövetségnek hazudott diktatórikus hatalom szolgái, kiszolgáltatottjai maradjunk? Valóban hajlandóak vagyunk odadobni gyermekeinket Gyurcsánynak, a DK-nak, a beteges szellemiségű, gender, Uniónak hazudott Európai Egyesült Államoknak? Ha gyávaságból, nemtörődömségből hallgatunk, nem állunk ki magunkért és gyermekeinkért, és nem kiálltjuk: – „Most már elég!” –, ugyanolyan bűnösök leszünk, mint azok, akik ezt a szégyenletes döntést hozták az újkori Bábelben. És elszenvedői leszünk Szodoma és Gomora pusztulásának is!

https://andrea78.blogstar.hu/./pages/andrea78/contents/blog/87709/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?